Szent József-templom Budapest
Szent József-templom: későbarokk templom 1814-ből
Szent József-templom: későbarokk templom 1814-ből
A budapesti Parlament az Országgyűlés székhelye, Európa egyik legrégebbi törvényhozói épülete, a világ harmadik legnagyobb parlamentje.
A Halászbástya a Mátyás-templom felújításával párhuzamosan épült meg 1890 és 1905 között, egy középkori erődítményfalra támaszkodva.
A Nyugati pályaudvar Budapest egyik legrégebbi vasúti pályaudvara a mai Nagykörút mellett.
Párizsi udvar, Brudern-ház eklektikus stílusú passzázssor a Ferenciek terén
Magyar Zene Háza: múzeum és koncerthelyszín a Városligetben
Ezt a Margit-szigeten található hatalmas szökőkutat Európában az egyik legnagyobbnak tartják. A zenés szökőkút óránkénti zenés műsort és éjszakai fényjátékot kínál
A 2002-ben megnyílt, a maga nemében egyedülálló Terror Háza Múzeum az épületben fogva tartott, megkínzott és meggyilkoltaknak kíván emléket állítani.
A Királyi Palota hátsó, Buda felé néző szárnyában található az Országos Széchényi Könyvtár, Magyarország nemzeti könyvtára.
A Budapest Városliget Budapest fő nyilvános parkja híres múzeumokkal, a Széchenyi Fürdővel és a Fővárosi Állatkerttel.
A magyar építészet ezeréves történelmét bemutató, Vajdahunyad-vár vagy Vajdahunyad vára az 1896-os budapesti millenniumi világkiállításra épült.
Eredetileg a Wenkcheim család téli palotája volt, ma Budapest legszebb könyvtára.
2019-ben épült Puskás Aréna többcélú stadion
A Budavári Sikló egy különleges, inga jellegű vasút, melynek alsó állomása a Clark Ádám téren, felső állomása pedig a Sándor-palota és a Budai Vár között található.
Európában a legnagyobb területű műjégpálya a budapesti Városliget szélén, a Hősök tere és a Vajdahunyad-vár között fekszik.
A külföldi média által is gyakran népszerűsített Cipők a Duna partján emlékmű a Duna partján, a Steindl Imre utca közelében áll.
Andrássy út: Budapest fő sugárútja, luxus üzletek és elegáns paloták
A budapesti Füvészkert Magyarország legrégebbi botanikus kertje.
A Margit-szigeten található Bodor zenélő kutat 1936-ban építették. Ivókút a Margit-sziget északi végén.
A Liszt Ferenc Zeneakadémia a magyar zenei felsőoktatás zászlóshajója és legfontosabb hangverseny-helyszíne, mai épülete pedig Budapest egyik legismertebb és legszebb szecessziós műemléke.
Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom: 1809-ben ápült késő barokk templom
A Magyar Fotográfusok Háza, Mai Manó Ház Európában egyedülálló, eredetileg is a fotográfia céljait szolgáló többszintes műemléképület.
A Dohány utcai Zsinagóga a világ második legnagyobb zsinagógája.
Rumbach utcai zsinagóga: 1872-ben épített mór stílusú zsinagóga
A Mátyás-templom Budapest meghatározó látképi eleme. A Mátyás-templom építése idején (amely 1255-ben kezdődött meg) a Budavári Nagyboldogasszonynak szentelték.
A Gellért Gyógyfürdő a Budapestre érkező turisták kedvelt helye. Gyógyforrása már a XIII. században ismert volt.
A Széchenyi Gyógyfürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője.
A Széchenyi Lánchíd az első állandó híd, mely az akkori Budát és Pestet kötötte össze. 1849-ben épült, és nagy szerepet játszott Pest, Buda és Óbuda 1873-as összeolvadásában.
Kiskirálylány-szobor: Budapest ikonikus szobra a Duna parton
Szent István-szobor: Magyarország első királyának legimpozánsabb emlékműve a budai Várban
Hadik András lovasszobra: huszárdicsőség lóháton
Batthyány tér: régen vásárokat tarottak a téren, ma az egyk legszebb kilátás a Parlament épületére innen nyílik
Mária Magdolna torony: a gótikus harangtorony a Mária Magdolna templom fenmaradt maradványa. A kilátó a legfelső szinten nagyszerű kilátást nyújt a Budai Várnegyedre.
Savoyai Jenő herceg lovasszobra: a legszebb lovaszobor Budapesten
Budapest Történeti Múzeum (Vármúzeum) Budapest régészeti leleteinek gyűjteménye.
Szentháromság tér: a budai Várnegyed központja, és a város egyik legszebb tere
Szent Ferenc sebei templom: Kék barokk templom a Batthyány térhez közel, gazdagon díszített belső
Budai Szent Anna-templom: ikertornyú barokk templom, az olasz barokk építészet legjobb példája in Budapest
Szentháromság-szobor: a pestis áldozatainak emlékére állított barokk oszlop a Budai Várnegyedben
Budapest látnivalói részletes leírásokkal. Budapest nevezetességei
Sziklakórház Múzeum: volt légókorház és atombunker a budai Várhegy mélyén
Budavári evangélikus templom: Buda kapujában álló neobarokk templom
Bécsi kapu: középkori bejárat a Várnegyedbe
Danubius-kút: lenyügöző szökőkút az Erzsébet téren
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2013-ban nyílt meg, mint kiállítótér, amelynek középpontjában a sajtó és a dokumentarista fotózás áll.
Az Operaházzal szembeni Drechsler Palota, mely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint épült 1883-1886 között, fontos műemlékünk.
Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros.
Legjobb futó útvonalak Budapesten
Orczy-park: nagy szabadidőpark futópályával, játszterekkel, és tóval
Kazinczy utcai zsinagóga: 1913-ban épült szecessziós ortodox zsinagóga
Klauzál téri Vásárcsarnok: bérház homlokzata mögé rejtett vásárcsarnok
A budavári Nándor-laktanya épületében található a Hadtörténeti Múzeum és Intézet.
Elektrotechnikai Múzeum: a világítás, és az elektromosság fejlődését bemutató múzeum
A Budavári Palota a magyar királyok történeti központja Budapesten, az építkezés első szakaszának befejezése 1265-ben volt.
Budavári Zsinagóga: 15-ik századi zsinagóga a Budai Várnegyedben
Főőrségi laktanya a Budai Várban: a királyi palota őrségének egykori laktanyája
Királyi lovarda: egykori lovarda a Budai Várban
Budai Váralagút: alagút a Budai Vár alatt
Budavári Labirintus: labirintus a budavári utcák alatt
Országos Levéltár: romantikus stílusu épület, mely a magyar történelem írott emlékeit őrzi
Csikós-szobor: ikonikus bronzszobor a Budai Várban
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészetek kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb gyűjtemény.
Várkert Bazár: neoreneszánsz kertek rendezvényhelyszinekkel, és kiállításokkal
Mátyás-kút: ikonikus szökőkút a Budavári Palota Hunyadi udvarában
A Rózsadomb délkelti lejtőjén – támfalakkal övezett kis kertben – áll Gül baba Türbéje
Budapest fotók: Válogatott fotók budapesti látnivalókról.
Halászó gyerekek kútja: bronz szoborkompozíció 1900-ből
Az Aquincum Múzeum Romkert a kétezer éves római város, Aquincum emlékei láthatók itt.
Szilágyi Dezső téri református templom: neogótikus templom a Duna budai oldalán
Batthyány téri Vásárcsarnok: vásárcsanok a Dunához közel
Király Gyógyfürdő: autentikus török fürdő a 16-ik századból
A Szabadság híd, mely mindössze 2 év alatt (1894-1896) épült fel eredetileg Ferenc József-hídnak hívták.
A 36 méter magas Szabadság-szobor eredetileg a Budapest náci uralom alól a szovjet csapatok általi felszabadításának emlékére emelték 1947-ben, és Felszabadulási Emlékműnek hívták.
A Gellért-hegy Duna jobb partján álló, 235 méter magas „hegy” a turisták kedvelt kirándulóhelye, különösen a tetejéről nyíló pesti panoráma miatt. 1987- óta a világörökség részét képezi.
Szent Gellért-szobor: lenyűgöző szobor csodálatos kilátással a városra, és a Dunára
A Petőfi híd a Nagykörút déli részének folytatásaként a Goldmann György térre ível a Dunán át, amely Budapest egyetemi életének központja.
Sziklatemplom a Gellért-hegy szikláiban: a Gellért-hegy szikláiba vájt különleges templom
Az Erzsébet híd, a népszerű Habsburg királynőről, Sissiről (Erzsébet királyné) elnevezett híd az egyetlen budapesti híd, melyet nem lehetett rekonstruálni a II. Világháborút követően, így új épült helyette.
Szoborpark: Budapest belvárosától autóbusszal csupán 20 percnyi távolságra nemcsak egy különleges múzeumba, hanem egy egészen más világba érkezhetünk.
A 4-es metró a Budapest Metro negyedik, vagyis zöld vonala, és 2014-ben nyitotta meg kapuit.
A Citadella, melyet az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után 1854-ben építtetett Julius Jacob von Haynau, a Gellérthegy tetején látható.
A XV. században a török uralom idején alakult ki a mai Rudas Gyógyfürdő.
A belvárosi Szent István téren magasodik Budapest legnagyobb (8500 főt befogadni képes) temploma, a Szent István-bazilika.
A Váci utca a XVIII. század végén vált Budapest legdivatosabb bevásárló utcájává. A középkorban az utca hossza (1300 méter) megegyezett a város hosszával.
A legrégebbi budapesti templom, római kori, gótikus, török, barokk elemekkel, kilátóval a tornyaiban.
Állandó kiállítással várja a látogatókat a 2007-ben átadott, gyönyörűen felújított és berendezett Magyar Szecesszió Háza, amely 1903-ban Vidor Emil tervei alapján épült.
Belvárosi Szent Anna templom: gazdagon aranyozott barokk templom a Szervita téren
Nagy Imre szobor: az 1956-os felkelés hősének emlékműve
A legnagyobb budapesti ortodox templom 1801-ban épült a Petőfi téren.
A Ferenciek tere az Erzsébet híd pesti oldalán helyezkedik el, számos századvégi építészeti remekműnek adva otthont.
Szabadság tér: szép park vitatott emlékművekkel
Budapest legszebb koncertépülete, a pesti Dunakorzó mentén fekvő Pesti Vigadó. Az épület stílusjegyei keleties, szecessziós és romantikus beütésekből állnak össze.
A történelmi jelentőségű Margit-sziget a Dunán, Budapest központi részén helyezkedik el.
Festői Budapesti közlekedési vonalak: Számos budapesti tömegközlekedési vonal használható városnézésre.
Budapest második állandó hídja a Margit híd, melyet Emile Gouin francia építész tervezett.
A Magyar Nemzeti Bank székháza: Neobarokk épület, szép szobordíszekkel
Hatalmas park óriáskerékkel, díszkúttal és kávézókkal, bárokkal.
A Margit-szigeti víztorony 1911-ben szecessziós stílusban épült, ma kilátóként működik és kiállításoknak ad otthont.
A Vörösmarty tér köti össze a Duna-korzót a Váci utcával, így maga is a séták kedvelt terepe - minden nap, különösen rendezvények idején.
A Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri épülete Budapest első neoreneszánsz műemléke, 1865-ben adták át.
József Nádor tér: Herendi és Zsolnay szökőkutakkal diszített tér
Margitszigeti ferences kolostor: 13-ik századi kolostorrom a Margitsziget közepén
Margitszigeti Japánkert: Japánkert és halastó szobrokkal, halakkal, teknősökkel és egy szép vízeséssel.
Trianon Emlékmű, Nemzeti összetartozás emlékműve
Izgalmas tér barokk, klassicista, és szecessziós épületekkel
Margitszigeti Kisállatkert: Vadaspark nyulakkal, madarakkal, szarvasokkal, pónikkal
Budapesti Városháza, Invalidus-ház: Volt korház és laktanya, ma pedig a Főpolgármesteri hivatal
Az 1919 óta működő Palatinus Strand a Margitszigeten 11 medencével rendelkezik: az 1937-ben épült ikonikus hullámmedencével, több óriáscsúszdával és termálmedencékkel. A szabadtéri fürdő egész évben működik.
Igazságügyi Palota: elegáns bírósági épület a Parlamenttel szemben
A budapesti Széchenyi István téren áll az 1906-ban, szecessziós stílusban épült Gresham-palota.
A Nagycsarnok (hivatalos nevén Központi Vásárcsarnok) - Budapest legnagyobb vásárcsarnoka, amely Budapest IX. kerületében, a Fővám tér 1-3. alatt található
Az 1802 óta működő Magyar Nemzeti Múzeum gróf Széchényi Ferenc érme-, könyv- és iratgyűjteményéből jött létre, s műtárgyainak száma ma már meghaladja az egymilliót.
A Magyar Állami Operaház neoreneszánsz stílusú épületét Ybl Miklós tervezte, 1875 és 1884 között épült meg.
Egyetemi templom, Kisboldogasszony-templom: pompás 18. századi barokk templom a város központjában
Rákóczi téri Vásárcsarnok: friss zöldség, gyümölcs a Rákóczi téren
A Művészetek Palotája (MŰPA) Budapest legfiatalabb, a 21. század eleji igényeknek maradéktalanul megfelelő, többfunkciós kulturális létesítménye.
A Keleti pályaudvar 1884-ben átadott épülete Budapest legforgalmasabb pályaudvara
Belvárosi Szent Mihály-templom: figyelemre méltó Barokk templom a Váci utca forgatagában
Új Nemzeti Színházat a Duna-parton, a Lágymányosi hídnál építették fel. Átadására 2002-ben került sor.
Károlyi-kert: a legrégebbi budapesti közpark
Oktogon: Szabályos nyolcszög formájú tér az Andrássy úton
Belvárosi Ferences templom: A Belvárosi Ferences templom a Ferenciek terén található, a Váci utcától pár lépésre.
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Magyarország egyetlen olyan múzeuma, amely kizárólag kortárs művészetet gyűjt és mutat be.
Európa kontinentális részén épített első földalatti vasút az Andrássy út alatt húzódik.
A Páva utcai Zsinagóga eklektikus stílusban épült. A 9. kerület zsinagógája 1924.-ben épült. Ma a Holokauszt Emlékközpont része.
1975-ben nyitotta meg kapuit a kontinens első földalattijának emléket állító Millenniumi Földalatti Vasúti Múzeum, a Deák téren.
A főváros egyik legszebb látnivalója a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, Zsolnay kerámiával fedett szecessziós palota, Iparművészeti Múzeum.
Szerb templom: idillikus kertben bájos szerb ortodox templom
A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely a Páva utcai zsinagóga mellett felépült múzeum és egyben emlékhely.
Ráth György-villa: az Iparművészeti múzeum szecessziós gyüjteményének legjelentősebb garabjainak kiállítása
Az 1890-ben alapított Postamúzeum gyűjteményei 1972 óta a Saxlehner bérpalota egykori első emeleti lakosztályának termeiben tekinthetők meg.
Zwack Múzeum: a híres Unicum likőr történetét bemutató múzeum
Fasori református templom: szecessziós templom a Városliget közelében
A Magyar Természettudományi Múzeum a harmadik legidősebb múzeum Európában. Kétszáz éves hányattatás után a múzeum teljes anyaga mára önálló épületbe költözött.
Párisi Nagy Áruház: az első modern áruház Budapesten, látványos belső kialakítás, és lenyűgöző freskók
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum: Magyarország egyetlen ázsiai művészeti múzeuma
Fővámház, Corvinus Egyetem: neoreneszánsz palota 22 allegórikus szoborral
Kálvin téri református templom: az egyik legszebb neo-klasszicista templom Budapesten
A mára a budapesti belváros szerves részévé vált Ferencváros egykori főutcája, a Ráday utca elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt 15 évben.
A Közlekedési Múzeum Európa legrégibb közlekedéstörténeti gyűjteményei közé tartozik. Régi vasúti anyaga nemzetközi hírű.
New York Cafe: a világ legszebb kávéháza, lenyűgöző belső dekoráció egy 5 csillagos hotel földszintjén
A Kodály Körönd az Andrássy utat építészetileg tagoló két tér közül az egyik.
Hunyadi téri Vásárcsarnok: Budapest egyik legkisebb, leghangulatosabb vásárcsarnoka
A Millenniumi Emlékmű (Ezredéves Emlékmű) építése a honfoglalás ezredik évfordulóján, 1896-ban kezdődött meg, és 1906-ig tartott.
Az 1866-os építésű Fővárosi Állat- és Növénykert (Budapest ZOO) Magyarországon a legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje.
A Hősök terén álló múzeum pompázatos neoklasszicista épületében külföldi műalkotásokat tekinthet meg az érdeklődő, az ókortól napjainkig.
A Hősök tere, amely az Andrássy utat zárja le, Budapest legnagyobb tere.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum az 1896-os világkiállításra épült városligeti kastélykomplexumban működik.
A Műcsarnok Magyarország meghatározó kortárs művészeti kiállítóhelye.
Városligeti Nagyjátszótér: Játszótér csúszdákkal és mászóhelyekkel, hőlégballon formájú mászókával a közepén
A Magyar Millennium Háza a Városliget egyik legszebb és legrégebbi műemléke.
A Gundel étterem 1894-ben épült. Az 1937-es New York-i világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme volt
A Néprajzi Múzeum Európa egyik legnagyobb szakmúzeuma. Magyar és nemzetközi osztályain közel 200 ezer tárgyat őriznek.
A Vasúttörténeti Park több, mint 100 vasúti járművet mutat be közel 70,000 m2-es területen, interaktív és játékos módon.
AKCIÓ: 5% KEDVEZMÉNY