Vajdahunyad-vár

A magyar építészet ezeréves történelmét bemutató, Vajdahunyad-vár, Történelmi Épületegyüttes az 1896-os budapesti millenniumi világkiállításra épült, azzal a szándékkal, hogy a Budapestre látogatóknak bemutassák az ország legjellemzőbb építészeti stílusait. Legismertebb részét a történelmi Magyarország legnagyobb lovagváráról, az erdélyi Hunyad-várról mintázták, de egyéb építészeti elemekkel is kiegészült. 

A rövid határidők és a pénzhiány miatt ideiglenes jelleggel épült, főleg fából és kartonból. A világkiállítást követően azonban olyan népszerűségre tett szert a budapestiek körében, hogy 1904 és 1908 között tartós anyagokból újraépítették. A komplexum főépítésze Alpár Ignác volt, akinek ezt a művét tekintik életpályája csúcsának. A Vajdahunyad-vár legnagyobb részét ma a Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményének kiállítása foglalja el.

Az épületegyüttes fő részei a Nyilaskapu, a segesvári Csonka-torony másolata (Kaputorony), a Vajdahunyad-vári Nyebojsza-torony másolata, a Jáki kápolna kapujával díszített román kápolna és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum barokk épülete. Várárok-szerű, mesterséges vízfolyás veszi körbe, melyen két híd ível át: egy a Városliget felőli oldalon, egy pedig a Kós Károly sétány felőli főhomlokzat alatt. Három híres közterületi szobor áll a területén: az építtető Alpár Ignác szobra a főhomlokzat előtt, Anonymus (IV. Béla király névtelen jegyzője) szobra a Magyar Mezőgazdasági Múzeum előtt, és Károlyi Sándor közgazdász szobra a várudvarban.