Millenniumi Emlékmű

Millenniumi Emlékmű: Budapest meghatározó szoborcsoportja a Hősök terén

A Millenniumi Emlékmű (Ezredéves Emlékmű) építése a honfoglalás ezredik évfordulóján, 1896-ban kezdődött meg, és 1906-ig tartott. A budapesti Hősök terén áll, tervezője Schikedancz Albert építész volt, aki a tér jobb- és baloldalán magasodó Szépművészeti Múzeumot és a Műcsarnokot is tervezte. A szobrok többsége Zala György szobrászművész munkája. Az emlékmű tökéletes szimmetriában áll az Andrássy úttal.

A kompozíció központjában, egy 36 méteres korinthoszi oszlopon áll Gábriel arkangyal közel 5 méter magas bronzszobra, mely az angyalt kitárt szárnyakkal és kezeivel a magyar koronát és a kettős keresztet a magasba emelve ábrázolja. A legenda szerint Gábriel arkangyal megjelent Szent István álmában, és felajánlotta neki a Szent Koronát. A talapzaton, az oszlop körül a hét magyar honfoglaló vezér lovas szobrait mintázták meg. Középen, jól elkülönülten Árpád vezér, tőle jobbra Előd, Huba és Tas áll, a másik oldal szobrai pedig Ond, Kond és Tétény vezéreket ábrázolják.

A talapzat előtt áll a Hősök Emlékműve, melyet 1929-ben avatott fel Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Habár megépítését az első világháborús áldozatok inspirálták, se nem valódi katonasír, sem pedig világháborús emlékmű. Az eredeti emlékmű a második világháborúban megrongálódott, majd az utána következő kommunista fordulat során (a Habsburg uralkodóházi királyok szobraival együtt) eltávolították, és csak 1956 tavaszán állították helyre katonai tiszteletadás mellett, a Habsburg királyszobrok viszont nem kerültek vissza.

A teret ölelő két félköríves oszlopcsarnokot fejedelmek, kormányzók és királyok szobrai töltik meg. A két panteon tetején a Háború és a Béke két lovas kocsija, kívül a Munka és a Jólét, illetve a Tudás és a Dicsőség allegorikus bronzfigurái állnak. A magyar történelem szinte minden részletéből idéző szobrok és domborműveket pár éve újították fel, így ismét régi szépségükben csodálhatják meg azokat a Budapestre látogatók. A bal oldali panteonban I. (Szent) István, I. (Szent) László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos, míg átellenben Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobrai állnak. A szobrok legtöbbjét, így a Gábriel arkangyalt ábrázolót is, Zala György szobrászművész készítette.

Millenniumi Emlékmű, Budapest

Millenniumi Emlékmű Budapest, hét vezér szobor

Millenniumi Emlékmű cím

1146 Budapest, Hősök tere

Millenniumi Emlékmű közlekedés

Metro: line 1 - Megálló: Hősök ter

Millenniumi Emlékmű

Millenniumi Emlékmű

Fénykép galéria Millenniumi Emlékmű


AKCIÓ: 5% KEDVEZMÉNY

  • Először foglalja le érkező reptéri transzferét
  • Kedvezmény kódot a visszaigazoláson találja meg
  • Válassza ki a túrát
  • Illessze be a kedvezény kódot a foglalás során
  • Válassza a készpénz fizetést
  • Fizetni érkezéskor, készpénzben

Túrák Budapesten, és vidéken