Nyugati pályaudvar

Nyugati Pályaudvar Budapest: Budapest egyik legrégebbi pályaudvara

Nyugati pályaudvar Budapest egyik legrégebbi vasúti pályaudvara a mai Nagykörút (Teréz körút) mellett. Nevét nem a földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról kapta. A mai épület közelében eredetileg álló első pályaudvart Pesti indóháznak nevezték. 1846-tól innen indult a Pest és Vác közötti vasút, Magyarország első vasútvonala.

Időközben elkészültek a Nagykörút rendezési tervei, melynek útjában állt a pályaudvar. A tulajdonos Osztrák Államvasút Társaság elhatározta az indóház lebontását és egy új felépítését. A pesti indóházi csarnok köré felhúzták a mai pályaudvar vonatfogadó csarnokát, majd elbontották a régi csarnokot. Az új csarnok kissé északabbra került a régitől, melyet keresztülvágott a Nagykörút. A régi csarnok déli végéhez hozzáépített irodaépület még sokáig, az 1970-es évekig megmaradt, átkerülve a körút túloldalára.

Az új pályaudvar terveit az osztrák August de Serres építész és a később az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette. Az új pályaudvar 1877. október 28-án nyílt meg. A pályaudvar vasszerkezete a maga korában technikai bravúrnak számított.

A pályaudvar 1891-ben kapta a Nyugati nevet – összefüggésben az Osztrák-Magyar Államvaspálya Társaság államosításával.

1980-ban, a 3-as metróvonal épülésekor a Nyugati tér (akkoriban Marx tér) alatt aluljáró rendszert építettek és felüljárót emeltek a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út között. Emiatt lebontották a pályaudvar melletti épületet, az egykor kétes hírű szállodát, amelyet a népnyelv a pályaudvarról „Westend”-nek nevezett. Az elnevezés azóta a közeli WestEnd City Center bevásárlóközpont neveként él tovább.

Nyugati Pályaudvar Budapest

Nyugati Pályaudvar cím

1062 Budapest, Teréz körút 55.

Nyugati Pályaudvar közlekedés

Metro: 3 - Megálló: Nyugati Pu
Villamos: 4-6 - Megáló: Nyugati Pu

Nyugati Pályaudvar

Fénykép galéria Nyugati Pályaudvar


AKCIÓ: 5% KEDVEZMÉNY

  • Először foglalja le érkező reptéri transzferét
  • Kedvezmény kódot a visszaigazoláson találja meg
  • Válassza ki a túrát
  • Illessze be a kedvezény kódot a foglalás során
  • Válassza a készpénz fizetést
  • Fizetni érkezéskor, készpénzben

Túrák Budapesten, és vidéken